|
Országos napilapok hirdetési felületein keresztül fordul a kormányhoz az Energia Klub a Zöld Beruházási Rendszer pályázatainak ügyében. A szervezet arra hívja fel a figyelmet, hogy a pályázatok késlekedése jelentős negatív gazdasági következményekkel jár.
A téma fontosságára való tekintettel, egyfajta „végső eszközként” választottuk a hirdetési formát, mivel még mindig kérdéses a sorsa a nemzetközi kvótakereskedelemből befolyt 28,2 milliárd forintnak, amelyet kötelezően éghajlatvédelmi beruházásokra kell fordítani. A kormány tavaly ősz óta ígéri a lakossági és közintézményi támogatások odaítéléshez szükséges pályázatok kiírását, ami máig nem történt meg.
Emiatt közel százezer, idénre tervezett energiahatékonysági és megújulós beruházás megvalósulása válik kétségessé. A kiszámíthatatlan piaci körülmények között munkahelyek kerülhetnek veszélybe és vállalkozások szűnhetnek meg.
Ezért arra kérjük a kormányt, hogy a lebegtetés helyett jelöljön meg végső időpontot, amivel minden érdekelt számolni tud, vagy ismerje el: a Zöld Beruházási Rendszer pályázatai idén már nem kerülnek kiírásra!
Az Energia Klub mellett más civil szervezetek, továbbá a spanyol és a belga kormány is felhívta korábban a magyar fél figyelmét szerződéses vállalásaira, valamint az összeg fel nem használása miatt fellépő presztízsvesztésre. Ez utóbbi egyik következményeként máris további milliárdos bevételektől estünk el, mivel a potenciális vevők más országokkal kötöttek üzletet.
A két nagy országos napilapban is megjelent közlemény szövege:
Játék 30 milliárd forinttal - és több százezer emberrel
Miért késlekedik a kormány a támogatásokkal?
Az eddigi több hónapos halogatás és az ígéretek helyett a kormánynak mielőbb nyilatkoznia kell arról, pontosan mikor kívánja a széndioxid-kereskedelemből befolyt közel 30 milliárd forintot pályázati úton elérhetővé tenni!
Azzal, hogy a kormány a pályázatok kiírására újabb és újabb időpontokat jelöl meg, közel százezer, idénre tervezett lakossági, vállalkozási és közintézményi beruházását tesz kétségessé. Az így elmaradó energiahatékonysági felújításokkal és korszerűsítésekkel az érintett háztartások több tízezer forintos éves megtakarítástól esnek el.
A be nem tartott ígéretek bizonytalanságot szülnek abban a vállalkozói szektorban is, amely szigeteléssel, ablakcserével, fűtési rendszerekkel, vagy megújuló erőforrások hasznosításával foglalkozik. A kiszámíthatatlan piaci körülmények között munkahelyek kerülhetnek veszélybe és vállalkozások szűnhetnek meg.
Ezért kérjük a kormányt, hogy a lebegtetés helyett tegyen konkrét nyilatkozatot. Jelöljön meg egy számonkérhető végső időpontot, amivel minden érdekelt számolni tud, vagy hivatalosan ismerje el: a Zöld Beruházási Rendszer pályázatai idén már nem kerülnek kiírásra!
Megjegyzés:
Az Önkormányzati intézmény fűtés korszerüsítésre KEOP pályázat ma is nyítva áll. A támogatás intenzitása beruházótól, helytől illetve a beruházás hozadékától függően 15 - 70 %. (Lásd NFÜ honlap). Bizonyos lehetőség tehát ma is van. Kétségtelen tény, hogy nagyon jól jönne - ami egyébként kormány kötelezettség - a felhívásban jelzett 30 milliárd forint többletforrás, elsősorban a "kicsiknek" olyan támogatási intenzitással ami számukra is elérhetővé teszi ezt a lehetőséget
|