|
Érdekképviseletek- Szervezetek |
|
|
|
|
Általános természeti
|
Írta: Portfolio
|
|
2008. augusztus 14. csütörtök 07:50 |
Az utóbbi évek erőfeszítéseinek köszönhetően mára Kína világelső lett a megújuló energia területén, amihez nagyban hozzájárult a kínai kormány gazdaságpolitikája, ahol egyértelmű prioritást élvez a szén-dioxid emisszió csökkentése- állapítja meg a Climate Group által készített tanulmány. Ez azért lehet fontos, mert több országban is eddig azért nem tettek nagyobb erőfeszítéseket a klímaváltozás ellen, mivel Kína álláspontja nem volt egyértelmű a kérdésben.
|
|
|
Írta: Major András (Origo)
|
|
2008. július 08. kedd 06:14 |
|
Nehéz meglátni a jót az energiaárak töretlen emelkedésében, de nem lehetetlen. Az olaj és gáz drágulása olyan szintre ért, amely lassítja a világgazdaságot, de miközben a fogyasztás csökkenése miatt kevesebb üvegházgáz kerül a légkörbe, egyúttal az alternatív energiaforrásokra is egyre nagyobb figyelem hárul. Az új technológiák terjedése szintén mérsékli a környezetterhelést, ráadásul a káprázatosan fejlődő új iparágak a gazdaságnak hasonló lökést adhatnak, mint például a 20. század elején a születő autóipar.
Mint ismert, július elsejétől megint emelkedett a földgáz ára: a lakosságnak 9,9 százalékkal, a nem lakossági fogyasztóknak pedig 7,7 százalékkal kell többet fizetni az energiahordozóért. Idén ez már a második drágulás az áprilisi 5,8, illetve 5,2 százalékos emelés után. Ráadásul szakértők ennél is nagyobb mértékű drágulásokat tartottak volna kívánatosnak, de ezt a kormány nem akarta a társadalomra szabadítani. Az év hátralevő részében pedig további emelések jöhetnek
|
|
Bővebben...
|
|
|
Írta: Ingatlan magazin
|
|
2008. július 07. hétfő 10:22 |
|
Szélenergia, biomassza, vízenergia – ezek közvetlen vagy közvetett módon mind a Nap energiájából származnak, mely Magyarországon egy év alatt csaknem 2.200 órán át süt. Ennek köszönhetően 400-szor több napenergia érkezik az ország területére 12 hónap alatt, mint amennyi hazánk éves energiafelhasználása.
A Global Status Report 2007-es elemzése szerint 2006-ban a világ energiatermelésének 18 százaléka származott megújuló energiaforrásokból. Ennek azonban 13 százaléka olyan hagyományos biomassza-felhasználásból keletkezett, mint a faégetés. A vízenergia 3, míg a modern technológiák, például a geotermikus, a szél-, a nap-, valamint az árapály- és hullámenergia együttesen mindössze 0,8 százalékot tettek ki.
|
|
Bővebben...
|
|
|
Írta: HVG ingatlan
|
|
2008. június 16. hétfő 09:40 |
|
Energiatakarékos és környezettudatos technikai megoldások és szolgáltatások jelennek meg a Budapesten és környékén épülő lakóparkok kínálatában.
A nemzetközi gyakorlatban akkor kaphat „öko” előtagot egy lakóingatlan-beruházás, ha a létesítmény energetikailag önellátó, a fűtés-hűtés, áramellátás teljes mértékben megújuló energiák felhasználásával megoldott – így definiálja a környezetbarát lakópark fogalmát Agonás Péter, független energia tanácsadó. „Az épület csak akkor környezetkímélő, ha nem fűtenek fosszilis tüzelőanyaggal, esetleg csak biztonsági céllal használják. Geotermikus hőszivattyút, nyári üzemben a hűvösebb levegőt alkalmazó „free cooling” hűtést, napkollektoros fűtésrásegítést és használati melegvíz-készítést, esetleg pellettüzelést vagy ezek kombinációját kell megtervezni. E rendszerek elektromos ellátását a telepen belül kell például napenergiát hasznosító tető alkalmazásával megoldani. A szigetelés és szellőzés a passzív házakban megszokott színvonalú, az esővizet gyűjtik, és szelektív hulladéktárolókat használnak
|
|
|
|
|
|
Szövetség |
| Cím |
1034.Budapest
Doberdó u 6
|
Postacím:
|
1142 Budapest
Dorozsmai u 163
|
Tel:
|
(20) 519-6491 |
| mail |
Ez az e-mail cím védett a spamkeresőktől, engedélyezni kell a Javascript használatát a megtekintéshez.
|
| Bejegyzés |
12 958
|
| Adószám |
18196580-2-42
|
| KSH szám |
18196580-9412-529-0 |
|
Számla:
10300002-10387551-49020016
|
|
|