
Csaknem 130 petajoul hőenergiát lehetne hasznosítani Magyarországon évente, ezzel szemben 3,6 petajoul a jelenlegi felhasználás - mondta Kurunczi Mihály, a Magyar Termálenergia Társaság elnöke a Szentesen megrendezett kétnapos szakmai konferencián.
Kurunczi Mihály mindezt a geotermikus energiaforrások magyarországi hasznosításának 50. évfordulója alkalmából Szentesen megrendezett kétnapos szakmai konferencia megnyitását követően mondta el. A szakember hozzátette: Az ország éves szinten 500 petajoul fűtési hőenergia igényének a húsz százalékát lehetne így kiváltani.
A világban a szakember szerint Magyarország a sereghajtók között van. Amerika költi a legtöbbet a megújuló energiák felhasználására a világban. Emellett Japán, Törökország, Olaszország, a speciális adottságokkal rendelkező Izland is előttünk áll a sorban. Számos olyan ország is megelőz azonban bennünket, melyek lényegesen rosszabb adottságokkal rendelkeznek, de sokat áldoznak a kutatás-fejlesztésre, és az alkalmazásra is, ilyen például Németország és a skandináv országok. A szakember szerint Magyarországon a következő néhány évben előbb utóbb el kell érni a megújuló energiák hathatós állami támogatását.

A felhasználás terén a konferencia rendező városa Szentes élen jár - mondta a település polgármestere. Szirbik Imre (MSZP) kifejtette: a városban olyan termál közműhálózat működik, amelyből Európában is kevés van. Ez a rendszer csaknem háromezer háztartást és középületet lát el. A rendszer három hagyományos földgáz üzemű fűtőművet és hat termálkutat kapcsol össze egy automatikus vezérléssel. Technikai megoldásában a hálózat nagysága miatt a kontinensen egyedülálló. Szentesen elsősorban a mezőgazdasági felhasználás a jellemző, a világ legnagyobb termálvízzel fűtött üvegház rendszere a dél-alföldi településen található. Emellett a település kezdeményezésére az ötvenéves termálvíz felhasználás hatásait is elemezték. A Kurca folyó kotrásakor vett iszapminták szerint a termálvíz semmilyen lerakódást, károsító hatást nem fejtett ki a negyven év alatt.
Ezzel egy olyan adatsor készült el, amely a felhasznált termálvíz földbe való visszasajtolása körül kialakult vitában igazolja, hogy azoknak a termál vizeknek, amelyek a térségben vannak, semmiféle károsító hatásuk nincs.
Az ügyben egy évvel ezelőtt a miniszterelnök segítségét kérte a város vezetése. Szirbik Imre akkor felhívta a figyelmet egy uniós jogszabály téves értelmezésére. A termálvíz kapcsán ugyanis az úgynevezett visszasajtolást az uniós jogszabályok, mint különleges eljárást, különleges engedélyhez kötik, és nem előírják, a magyar jogszabályok viszont előírják, és azt kötik engedélyhez, hogy ne lehessen visszasajtolni. Mostanra a környezetvédelmi tárcához került a vizsgálat eredménye és a szakemberek bíznak abban, hogy még idén megtörténik a jogszabályi változtatás.
A konferencia egyben bemutatkozási lehetőség is a megújuló energiákat használó cégeknek. Egyikük ez alkalomból egy 1 millió forintos készüléket ajánlott fel a városnak, melyet egy szentesi tanyán élő családnak szánt.
A Cropell cég >>> növényi olajjal működő mini erőműve képes egy hektáron megtermő olajos növénnyel (repce, vagy napraforgó) ellátni egy háztartást energiával.