A harmadik alkalommal megrendezésre kerülő RENEXPO Central Europe keretében több szakmai konferencia mellett 2009. április 16-án megtartásra kerül a Nemzetközi Bionergia Konferencia, mely a „Menekülés a fosszilis függőségből – bioenergia” alcímet kapta.
A megújuló energiaforrásokon belül az egyik legígéretesebb a bioenergia, amelyet biomasszából nyernek közvetlen eltüzeléssel vagy biogáz előállításával. Biomasszának tekinthető minden olyan szerves anyag, amelyből áramot, hőt és üzemanyagot lehet nyerni: elsősorban a növényi és állati termékek, melléktermékek, továbbá a feldolgozóipar (pl. fa- és papíripar) melléktermékei. A megújuló energiaforrások kétharmadát az EU-ban jelenleg a bioenergia teszi ki.
Magyarország területének 20 százalékát borító erdőkben található fa és nyesedék, illetve a mezőgazdasági termelés melléktermékeként keletkező szalmafélék használatával megfelelő technológia alkalmazása esetén akár 20-40 százalékkal is csökkenthetővé válnának a hőenergia előállításának költségei. Az uniós környezetvédelmi projektek – melyekkel hazánk az első helyen áll az új tagállamok között – jelentősen hozzájárulnak a munkahelyteremtéshez és gazdaságélénkítéshez.
Konferencia program
08.30
Regisztráció (II-es kapu)
09.00
Köszöntő Varga István, REECO Hungary Kft
09.10
Megnyitó – nemzetközi kitekintés: Az EU megújuló
irányelveinek megvalósítása a gyakorlatban – az EU Biomassza Akcióterve Dr. Heinz Kopetz, AEBIOM Európai Bioenergia Szövetség
elnöke
09.45
A bioenergia reális helye és jövője Magyarországon
és a világon Dr. Németh Imre, Regionális Fejlesztési Holding
10.20
A magyar bioenergetikai beruházások finanszírozása
– stratégiai fejlesztési tervek és pályázati lehetőségek Varga Tamás, Földművelésügyi és Vidékfejlesztési
Minisztérium
10.40
OBEKK – Országos Bioenergia Kompetencia Központ
bemutatása; „Hídverés a tudomány, a fejlesztés, a megvalósítás és az üzlet
között” Hajdú József, OBEKK
11.00
Szünet, a RENEXPO® Central Europe megnyitója
12.00
Biomassza innovációk a világban és itthon –
adaptálható megoldások Amerikából és Európából Gémesi Zsolt – Regionális Fejlesztési Holding-OBEKK
12.30
Biogáz projektek Magyarországon – tervezés,
pályázás, engedélyezés és megvalósítás Szárszó Tibor, külső szakértő Energiaközpont Kht.
12.50
Bioenergetikai projektek, tapasztalatok, tervek
Olaszországban, Horvátországban, Szerbiában Milos TESIC, Academy of Sciences and Arts Vojvodina,
Serbian Republic* Josip DUNDOVICH, Croatian Biomassa Association, Croatia*
13.10
Ebédszünet, RENEXPO® Central Europe kiállítás
megtekintése
14.30
A magyar pellet-ágazat piacfejlesztési tervei és
akciói – a hatékony és fenntartható pelletfűtés elterjesztés Magyarországon Deák Levente, Magyar Pellet Egyesület
15.00
Bioüzemanyagok újraindulása Európában, hazai
fejlesztések helyzete Zsemberi László, elnök, Magyar Bioetanol Szövetség *
15.20
Intézményi CO2 management – Magyarország
lehetőségei az emisszió kereskedelemben Dr. Fogarassy Csaba, Szent István Egyetem, Gödöllő
15.55
Klímairoda – az egyetemi ifjúság mozgósítása a
megújuló energiák terén Lukács Ákos, Phd, Szent István Egyetem, Gödöllő
16.05
Hozzászólások, vita
16.30
Konferencia Vége
Moderáció:
Dr. Fogarassy Csaba, Szent István
Egyetem, Gödöllő
40.000 HUF nemzetközi résztvevők,
15.000 HUF magyar cégek és új EU tagországok, 10.000 HUF hatóságok,
egyetemek, önkormányzatok, 5.000 HUF diákok diákigazolvány bemutatásával
KIÁLLÍTÁS: Néhány stand még rendelkezésre áll.
Használja ki a lehetőséget és vegye fel a kapcsolatot értékesítőinkkel
Ez az e-mail cím védett a spamkeresőktől, engedélyezni kell a Javascript használatát a megtekintéshez.
Amennyiben 2009 március 20-ig jelentkezik kiállítóként a RENEXPO® Central
Europe-ra, még lehetősége van bekerülni a RENEXPO® Central Europe vásári
katalógusába, melynek ledási határideje: 2009. március 20.