Éjszakai pluszműszakot kellett beállítani a ceglédi pelletgyártó üzemben, mert a gázkorlátozás miatt 20 százalékkal több fűtőanyagot igényelnek az alternatív tüzeléstechnikát alkalmazó megrendelők.
Kardos László, a gyár projektmenedzsere pénteken elmondta, hogy a Lenes-Agrofa cégcsoport>>> beruházásában 850 millió forintból tavaly ősszel megvalósult üzemben évi 50 ezer köbméter rönkfát dolgoznak fel pelletté, évi 15 ezer tonna fűtőanyagot állítva elő. Ezzel a termékkel táplálják a cég által kifejlesztett Lenes kazáncsaládot, amelyet az olasz La Nordica és az Extraflame cégcsoporttól importálnak.
Most ezekből a kazánokból is megugrott a megrendelés, az igények kielégítésére az olasz cégnél is többletműszakban gyártják ezeket, a gáz kiváltását lehetővé tevő fűtőberendezéseket - tette hozzá. Eredetileg az idén ötszázat értékesítettek volna Magyarországon, most viszont 30 százalékkal többre lesz szükség az igények kielégítésére.
A pelletgyártó üzemben készülő alapanyagból évi 2500 háztartás fűtése oldható meg - utalt rá a projektmenedzser. Ez a nagyfogyasztókkal is számolva hozzávetőleg évi 21 millió köbméter földgáz kiváltását teszi lehetővé, ami ugyan elenyésző a hazai gázfelhasználásban, ám a mostani helyzetben mégis nagy a jelentősége - jegyezte meg Kardos László.
Ugyanakkor ez a környezetbarát technológia évi nyolcezer tonna szén-dioxid kibocsátásától mentesíti a levegőt, ami azért is fontos tényező, mert a nemzetközi emisszió-kereskedelemben az országokra kiosztott kvóták mindinkább felértékelődnek.
A szakember szólt arról, hogy az új családi házak építésénél mind többen választják a gázfűtés helyett az alternatív tüzeléstechnikai megoldásokat. Az ilyen - a cég által is forgalmazott - berendezéseknek ugyan hozzávetően 50 százalékkal magasabb az áruk, ám a többletköltség három-négy éven belül megtérül, sőt ez az időtartam a gázhiányos helyzetekben lerövidülhet.
Kardos László közölte: a többletmegrendelések kielégítésére öt új dolgozót vett állományba az üzem, amellett, hogy nem küldte fagyszünetre azt a 15 embert sem, akiknek munkájára az orosz-ukrán gázvita miatt kialakult helyzet nélkül nem lett volna szükség.
A pellet fahulladékból előállított, hat milliméter átmérőjű fűtőanyag. Mintegy 40 százalékkal olcsóbb a gáznál, minimális széndioxid-kibocsátással jár az elégetése, ezért környezetbarát. Az alapanyag telepített erdőkben termelhető.
Megjegyzés:
Valóban figyelemreméltó a cég törekvése. A pellet alkalmazása a lakosság által komoly mennyiségű fosszilis energiahordozó kiváltását jelentheti. Sajnos eddig a pellet termékpálya (pellet előállító, forgalmazó, ellátó, kazángyártó, kazánforgalmazó, szervíz ) vonal még kialakulatlan, noha ennek minden eleme itthon is megtalálható, csak a tevékenység nem összefogott. Vannak pellet-tüzelésre alkalmas hazai automatizált módon üzemelő kazánok is.Nagyon fontosnak tartjuk e tevékenység összefogását. Ennek előfeltétele a szükséges - ma még legtöbb helyen hiányzó - logisztika támogatott módon való kialakítását. Ez nem csak energiahordozó megtakarítással, hanem munkahely teremtésselis járna, amelya mai helyzetben az egyik legfontosabb vidékfejlesztési feladat is.
|