A szélparkok építésének ideiglenes felfüggesztését követeli egy újonnan alakult európai környezetvédelmi lobbicsoport. Alig csökkenti a károsanyag-kibocsátást, rengeteg közpénzt emészt fel, elcsúfítja a tájat, rontja a helyi lakosság életminőségét és károsítja a faunát, ezért a szélerőmű nem alkalmas arra, hogy a megújuló energiaforrások fölhasználásának növelését célzó EU-stratégia egyik fő pillére legyen. Ezt állítja az Európai platform a szélfarmok ellen (EPAW) >>> néven 19 EU-tagállam több mint 350 szélerőmű-ellenes civil kezdeményezését összefogó nemzetközi csoport.

Bizottságot és az Európai Parlamentet, hogy hirdessenek ideiglenes moratóriumot a gombamód szaporodó szélturbinák építésére, amíg valóban független szakértőkből álló testület mérlegre nem teszi a szélenergia hasznosításának utóbbi tíz évben szerzett meglehetősen ellentmondásos tapasztalatait. „Nem utasítjuk el a megújuló energiaforrásokat, ha azok hatékonyak, és gazdasági, szociális, valamint környezetvédelmi szempontból elfogadhatóak” – hangsúlyozta lapunknak Jean-Louis Butré, az EPAW elnöke, aki szerint mindez nem mondható el az EU országaiban 2008 végén működött 65 ezer szélerőműről.

A szélturbinák a kilencvenes évek derekán indultak hódító útjukra Európában, az összesen előállított 142 milliárd kilowattóra szélerőművi villamos energia immár az uniós áramfogyasztás több mint 4 százalékát képes kielégíteni, de az Európai Szélenergia Szövetség (EWEA) becslése szerint 2020-ra már a 14–18 százalékát. A szélenergia-termelésben hagyományosan élen járó Németország, Dánia és Spanyolország mögött nagy léptekkel kezdte meg a felzárkózást Franciaország, Nagy-Britannia és Olaszország. Az új tagállamokról szólva az EWEA 2008-as éves jelentése a szélerőmű-beruházások harmadik hullámáról ír: 2008-ban Bulgária megháromszorozta, Magyarország megduplázta kapacitásait, de Lengyelországban is 70 százalékkal nőtt a szélturbinák száma. Az ágazat minden eddiginél nagyobb lökést kapott, miután az EU 2008 végén az úgynevezett klímavédelmi jogszabálycsomag jóváhagyásával kötelezettséget vállalt arra, hogy 2020-ig a teljes energiafelhasználáson belül 20 százalékra növeli a megújuló források arányát.

 

 

 

A világban a szélerőművek háromnegyedét európai cégek gyártják, amivel közvetlenül és közvetve 160 ezer embert foglalkoztatnak Európában. Komoly érdekek fűződnek tehát ahhoz, hogy az éghajlatváltozás elleni küzdelemre hivatkozva a Butré szerint „mértéktelenül szubvencionált” szélenergia-termelés a jelenlegi formájában fejlődjön tovább. A szélfarmok telepítése „könynyű és magától értetődő” megoldásnak tűnik, amire a politika is ráharapott, mert mielőbb látványos eredményeket akar, márpedig ezeket a lapátkerekekkel együtt több mint száz méter magas tornyokat a vak is láthatja – mutatott rá Luc Rivet, az EPAW szóvivője. Szerinte a szélerőművek viszonylag kevés elektromos energiát szolgáltatnak, s azt is meglehetősen szeszélyesen, ezért a jelenlegi szélparkokban termelt áram nem versenyképes, így Európa-szerte közvetlen vagy közvetett támogatásban részesítik a termelőket. Ennek tulajdonítja, hogy például Belgiumban az energetikában szokatlanul gyorsan, három év alatt megtérül egy-egy szélturbina építési költsége. Franciaországban pedig az állami ellenőrzés alatt lévő EDF villamos társaság 15 éven keresztül fokozatosan csökkenő, de a piacinál háromszor magasabb áron köteles megvásárolni a szélerőművektől az energiát. (A magyarországi helyzetről lásd Fújják a magukét című írásunkat.)>>>

Az EPAW a szélfarmok terjedése okozta egészség- és természetkárosítást is ostorozza. A szélturbinák közelségében élők különféle zajártalmakra és az úgynevezett diszkóeffektusra, azaz a forgó rotorlapátok keltette fény-árnyék hatásra panaszkodnak. Az EPAW fölemlegeti azt is, hogy a szélparkok kedvezőtlen hatással vannak a környező állatvilágra, elriasztják a fészkelő szárnyasokat, a rotorok leütik a vonuló madarakat. Meg kellene továbbá vizsgálni – mondja az EPAW –, mennyi kenőanyag és tisztítószer kerül a talajba a nagy számban egymás mellé telepített szélturbinák üzemeltetése és karbantartása során, az egy-egy torony alapozásához felhasznált 600 tonna betonról és az odavezető szervizútról nem is beszélve. Az EPAW szerint a legnagyobb veszély a tájképrombolás. „Ha minden megy a maga útján, tíz év múlva már 15 ezer szélturbina lesz Franciaországban, és elcsúfítják majd a vidék 30 százalékát” – fogalmazott Butré, aki attól fél, hogy hamarosan a legszebb idegenforgalmi helyeket, például Mont-Saint-Michelt is elérik a szélkerekek.

A szélipar képviselői persze túlzottnak tartják a fenti aggályokat. A több mint 320 franciaországi szélerőműpark közül a legnagyobbnak otthont adó Fruges polgármestere, Jean-Jacques Hilmoine is azt mondta a HVG-nek, hogy az ő irodájába bizony még egyetlen panasztevő sem kopogott be, amióta az összesen 70 szélturbina első csoportját tavaly februárban átadták. Igaz, a szocialista polgármester szerint akadtak „agitátorok”, akik megbolondították a lakosság egy részét, és pereskedéssel másfél évvel késleltették a beruházást. A német befektető, az Ostwind cég által eredetileg tervezett 134 toronynak így végül csak alig több mint a fele épült fel, viszont a kedélyek is megnyugodtak. Ebben közrejátszott az is, hogy a 2500 lelket számláló Fruges és a két tucat szomszédos kis önkormányzat alkotta járás adóbevételei a szélfarmoknak köszönhetően ugrásszerűen megnőttek. Csak az iparűzési adóból évente 1,8 millió euró folyik be a korábbi alig félmillió helyett, de jól jártak azok a gazdák is, akik évi 6 ezer euróért bérbe adták a földjüket a tornyok építéséhez. Ráadásul az Ostwind az egyik 3 millió euró értékű tornyot is Fruges-nek ajándékozza, ami Hilmoine szerint évente 280–400 ezer euró jövedelmet hoz majd az önkormányzatnak. Mindebből komoly jóléti fejlesztésekre, például 4 millió eurós egészségházra is futja. A szélparkok harminc új munkahelyet is teremtenek, ami az ottani hátrányos helyzetű agrárrégióban, ahol 40 kilométerre van a legközelebbi ipari létesítmény, korántsem mellékes.