2011 febr.3-án a BITESZ közgyűlése elnökké választotta dr Ligetvári Ferencet aki korábban is elnökségi tag volt. Életrajza:

Négy évtizedes – küzdelmekkel tarkított - oktató és kutató munkám az agroökológia területéhez kapcsolódik. A környezeti hatások, illetve a technika alkalmazhatóságának lehetősége révén a biomassza produkciónövekedés lehetőségei határolják a végzett munkát.
Az új megoldások alkalmazása révén a természeti egyensúly megteremtésére, illetve a teljesítőképesség fokozására helyezte a hangsúlyt. A legjobb megoldások bevezetését a kísérleteken alapuló összefüggésekre alapozottan vállaltam. Keszthelyen a víz okozta erózió, míg a Kertészeti Főiskolán a növényi vízellátások rendszerekre és berendezésekre alapozott optimalizálás kutatására koncentráltam. Szarvason a mezőgazdaság és a környezetvédelem kapcsolatait vizsgáltam, míg Gödöllőn – szintetizálási jelleggel – a szakmatörténet összefüggéseinek elemzését végeztem.
Az eróziós vizsgálatokhoz irányításommal alakítottuk ki a „Pannon” típusú esőszimulátort, amely ma is alkalmas az ilyen jellegű vizsgálatokra. Ezen feladathoz kapcsolódóan irányítottam a hazai első eróziós mérőhálózat kialakítását. Az öntözés területén a mikroöntözés bevezetésében – FAO támogatással tett ausztrál kutatási tanulmányokra alapozottan – vettem részt, amelyhez három szabadalmam kapcsolódik. Az öntözési vizsgálatokat szőlőre alapozottan végeztem, de termesztési szemlélet akkor még nem fogadta el az optimális vízellátást szolgáló kisadagú utánpótlás alkalmazását sem. Az utóbbi időkben jelentkező éghajlatváltozás új értelmezést ad a korábbi munkámnak.
A szakmai társadalmi szervezetek közül a Nemzetközi Öntözési és Vízrendezési Szövetség (ICID) Magyar Nemzeti Bizottságához csatlakoztam. 1987-ben rendeztük meg a Mikroöntözési Kerekasztal konferenciát, 1992-ben a Szövetség éves közgyűlését, illetve a 16. Európai Regionális Konferenciát. A Szövetség Mikroöntözési Munkacsoportjához 1988-ban csatlakoztam. 1998-2004 között az Üzemi Öntözések Munkacsoport elnöke, 2002-2005 között a Szövetség alelnöke voltam. Az itt végzett munka lehetőséget adott a világ élvonalába tartozó országok munkájának megismerésére.
A hazai feladatok koordinálásában bizottsági titkárként 1996-2001 és elnökként 2004-2007 között működtem közre.
Az MTA Mezőgazdasági Vízgazdálkodási Bizottságában – újra alakulását követően – alenöki (1996-2002), elnöki (2002-2008) feladatot láttam el. Az MTA-n belüli vállalásom a Darányi Ignác Agrár Törzsasztal vezetése (elnöki feladatként).
A Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat megalakulásában közreműködtem és 2008 óta alelnöki munkát végzek, az Országos Vízgazdálkodási Tanácsnak 2009-ben választottak meg az elnökhelyettesévé.
A tudományos utánpótlás nevelésében rendszeresen részt veszek, PhD hallgatók irányításában, doktori disszertációk bírálatában folyamatos felkéréssel rendelkezem.
A kutatási eredményeimet mintegy 150 hazai és külföldi szakkönyv, egyetem és főiskolai jegyzet, konferencia előadás tartalmazza. Ezek közül kiemelkedik az Amerikai Mezőgazdasági Mérnökök által kiadott öntözési szakkönyvben kapott szerzői közreműködési lehetőség.
Kitűntetések és díjak formájában igen szerény elismerést értem el. Egy hazai, a Pázmány Péter díj a Pro Renovanda alapítványtól és egy külföldi az ICID Kiválósági Díj, amelyet a kelet-európai nemzeti bizottsági tagok közül eddig csak személyem kapta.
Az Ukrán Mezőgazdasági Akadémiától honoris causa doktori címben részesültem.