Az energetikai célú biomassza előállítás hazánk egyik fontos kitörési pontja le-het, amíg a világpiaci fokozott élelmiszer-kereslet nem jelentkezik. A gazdálkodók ilyen jellegű tevékenysége termelési ismereteik fenntartását eredményezi. A biomassza felhasználásához szükséges eszközöket és berendezéseket a magyar eszközgyártók képesek előállítani.
A megújuló energiák nagyobb mértékű felhasználásának igénye már korábban is megjelent célkitűzésünkben, és születtek kevésbé hatékony intézkedések is. Az Új Széchenyi Terv azonban az első olyan fejlesztési koncepció, amelyik ezt a területet „deklaráltan is” fontos feladatként jelöli meg.
„Hazánk adottságainak figyelembevételével a megújuló energia-forrásokon belül meghatározó a biomassza szerepe….. A megter-melt biomassza a növekedési lehetőség egyik alappillére lehet. Mind az erdőművelésben, mind a faiparban, illetve a mezőgazdaságban most is jelentős mennyiségű biomassza termelődik, amely nem, vagy csak részben kerül energetikai felhasználásra. Ezen készletek kiaknázása és célirányosan az energetikai célokra fel-használható biomassza előállítása jelentős mennyiségű megújuló energiaforrást biztosíthat. …Az országos szintű megújuló energia-forrás felhasználásban kiemelten fontos a helyi, lokális alkalmazások (önkormányzatok és intézményeik) elterjesztése is. A megújuló energiahordozó jelentős része olcsón elérhető, ezzel egyide-jűleg a vidéki térségek saját forrásból képesek lehetnek kielégíteni - környezetbarát módon, kisebb költségekkel - saját energiaigényük egy jelentős részét. A fosszilis energiahordozók árának emelkedésével, az energia-intenzív mezőgazdasági tevékenységek esetében (szárítás, fóliasátrak fűtése, állattartó telepek stb.) a helyben meglévő, olcsó energiahordozókra alapozott energia-ellátás, a falusi, kisvárosi és közintézményi fosszilis energia-kiváltás lehet a jövőben a versenyképesség egyik kulcsa."
(Új Széchenyi Terv)
Szövetségünk a kormányzati törekvést tükröző Új Széchenyi terv megvalósításában tevőlegesen részt kívánunk venni. Ennek konkrét formái:
- lehetőségeinket a legszélesebb körben fel kívánjuk használni a kormányztati célok megismertetésére,
- a végrehajtás során szerzett tapasztalatokat összegyűjtjük és ezeket elemezve az illetékes szervek rendelkezésére bocsátjuk,
- feltárjuk az akadályozó tényezőket, és javaslatot teszünk azok kiküszöbölésére,
- a civil társszervezetekkel arra törekszünk, hogy a nemzetközi és hazai élenjáró módszereket széles körben elterjesztjük.
A szövetség már alakulásakor azt a célt tűzte ki, hogy átfogja a biomassza energetikai felhasználásának teljes „termékpályáját”, illetve közreműködik a biológiai alapok előállításának ismertetésétől a végfelhasználói feladatok bemutatásáig. Terveink között szerepelt, - igazán a jövőbeni feladatok egyikeként fogalmazódik meg - a pénzügyi ismeretek elterjesztése, ill.. a pályázat-figyelésen keresztül a tagok támogatott közreműködésének a megjelenése.
Az alapítók között megtalálhatóak - a mezőgazdasági és egyéb biomasszával rendelkező termelők mellett - a témában érdekelt tudományos intézetek, a technikai ellátó (eszközforgalmazó) szervezetek és a mezőgazdasági ágazat legjelentősebb szakmai érdekképviseleti szervezetei, illetve köztestületei. A végfelhasználók közül alapító tagunk a Magyar Villamosművek Rt., A Regionális Fejlesztési Holding mellett a Magyar Fejlesztési Bank is csatlakozott tevékenységünkhöz. A korábban létrejött egy-egy részterületet átfogó szerveződések közül – felismerve az egységes koordináció szükségességét – többen csatlakoztak (ÖKO-LAND, Magyar Biomassza Társaság).
Tevékenységünk alapvető célja, hogy elősegítse a megtermelhető, illetve keletkező biomassza - élelmiszeripari és egyéb ipari célra nem hasznosított, illetve nem hasznosítható részének - lehető legnagyobb hányadának energiacélú felhasználását. Ez a törekvés összhangban áll Magyarország érdekeivel, ill. az Európai Unió célkitűzéseivel, de kiemelt jelentőségű a magyar agrárium szempontjából is.
A szövetség alapító tagjai reprezentálják a biomassza energetikai célú felhasználásának teljes termékpályáját. Az évek során eltérő hangsúlyt kapott a megújuló energia előállításának- és hasznosításának folyamata, egyúttal figyelembe véve annak beépülését a teljes energiarendszerbe.
Az alapító tagok a szövetség fő feladatait a következőkben határozták meg:
- információszolgáltatás, eredményes módszerek terjesztése,
- integrációk létrejöttének segítése,
- fejlesztési projektek generálása,
- források megjelölése, integrációk szervezése,
- a „termékpálya” szereplői közötti érdekegyeztetés,
- partnerkapcsolatok kialakításának segítése,
- nemzetközi tapasztalatok, módszerek megismertetése,
- a szakterületről az információk begyűjtése, feldolgozása.
A szövetség a legszorosabban együtt kíván működni minden érdekelt kormányzati szervvel. Ennek során:
o a rendelkezésre álló információk átadásával kívánunk hozzájárulni, hogy olyan jogszabályok születhessenek, amelyek a leghatékonyabban szolgálják célkitűzéseink megvalósulását,
o közreműködünk az ágazatot érintő jogszabályok elterjesztésében, ill. érvényesítésében.
A szövetség, illetve annak elnöksége számos tudományos igényű koncepciót dolgozott ki a megújuló energiák felhasználását elősegítő témában. Felvállalta a többi megújuló energiaszervezetekkel való egyeztetést és együttműködést. A szövetség honlapján – eddig bárki által elérhető módon – értékes információkat tett közzé. Számos projekt előkészítésében vett részt, ill. a megfelelő partnerek közötti szakmai kapcsolat kiépítését segítette elő.
Az elmúlt időszakban számos kezdeményezést tettünk – javaslatokat készítettünk - a kormányzati szervek részére. (Azok csak kisebb részben valósultak meg, az ismert okok és problémák miatt.)
Az új feltételek között az alapvető célok módosítására nincs szükség, mivel valamennyi kezdeményezésünket szigorú szakmai elvek képezték. Az eddigiek során világossá vált, hogy akkor járunk el helyesen, ha a megújuló energiákat reálisan helyezzük el hazánk energiapolitikájában. Ezt a „harmonikus energia-gazdálkodás” fogalom fedi le leginkább. Ugyanis ez felel meg a térkörzeti változásoknak, amelyek magukba foglalják a folyamatos fejlesztéseket, vagyis előállítják a fenntarthatóságot, a fejlődés egyik formáját. A harmonikus energia-gazdálkodás megteremti a források közötti arányok szabályozását, vagyis a ha-zai termelésre alapozottan veszi igénybe a külhoni szolgáltatásokat.
A korábbi meghatározások is ezeket a célokat szolgálták. Az ehhez kapcsolódó gondolatok szerint:
„A fenntartható energiagazdálkodás egy olyan rendszer, amely elsődlegesnek tartja, hogy az emberiség az energiaigényét a lehető leggazdaságosabban (helyi erőforrásokra támaszkodva), a lehető legkisebb környezetszennyezéssel állítsa elő, és nagy hatékonysággal használja fel azt..”
Ebben a szellemben fogalmazta meg szövetségünk a „Tézisek a megújuló energiák felhasználásának középtávú programjához” című állásfoglalását. Ennek megvalósítása igen nagy feladatot jelent, s ezért is fontos a tennivalók újszerű értelmezése. Úgy véljük, a jelen időszak legfontosabb feladatai - a szövetségünk intenzíven közreműködésével- a következők:
- Szemléletformálás, a harmonikus fejlesztésre törekvés gondolatának elterejsztése. Ennek érdekében:
o létrehoztuk és működtetni kívánjuk az alapvető tevékenységi tagozatokat,
o honlapunkon rendszeresen közzé tesszük az új módszereket,
konferenciákat szervezünk, és rendszeresen közzé tesszük más szervezetek és intézmények által rendezett konferenciákat, tapasztalatcseréket,
o további lehetőség mutatkozik a könyvkiadókkal, valamint a szakfolyóiratokkal létrehozott együttműködésünkben, az írott sajtón keresztüli az információ áramoltatás kialakításában.
- Segítünk feltárni a megújuló energiafelhasználás helyi lehetőségeit, és javaslatot teszünk azok hasznosítására. Ebben szorosan együttműködünk a Vidékfejlesztési Minisztérium Műszaki Intézetével.
- Folyamatosan információt szolgáltatunk a hazai és EU-s pályázati lehetőségekről, igény esetén segítséget nyújtunk a pályázatok elkészítésében, illetve elkészíttetésében.
- Továbbra is fontos feladatnak tartjuk a kormányzati szervekkel történő együttműködést, a megfogalmazott célok megvalósítása érdekében.
Az eddig elvégzett munka alapján a folyamatos megújulás szükségessége mutatkozik. Ezt több tényező indokolja, mint például az energiaformák jelentőségének megítélése, a nemzetközi árviszonyok alakulása, a szolgáltatási szándék időszakos változása, a felhasználási igény módosulása. Természetesen a legfőbb irányvonalat a mindennapok energiapolitikája határozza meg. A gazdasági fölénnyel, rendelkező energiaágazatokkal szembeni érvényesülésünket egyre nehezebb megvalósítani, vagyis az ágazati lobbik elleni küzdelmünkben az elmaradott térségek felemelésére kell koncentrálnunk. Ez viszont olyan színtű alkalmazkodást tesz szükségessé, amely a lakossági, települési igényekhez történő hozzájáruláson túl a környezet maradéktalan tiszteletben tartásán alapul.
A biomassza energetikai felhasználására vonatkozó - jövőbeni - elveink a következők:
- a mezőgazdasági termelés alapvető feladata az élelmiszer szükséglet biztosítása. Ebből következik, hogy csak olyan törekvéseket támogatunk, amelyek nem veszélyeztetik az ország élelmiszerellátását,
- a biomassza energetikai felhasználásának a környezet- és természetvédelmet is szolgálnia kell. Így csak olyan módszereket és gyakorlatot támogatunk, amely alkalmazása javítja a természeti- és épített környezetünk állapotát, vagyis a megújuló energiaforrások hasznosítása során is figyelembe kell venni a térségi rendszerekben szervezett, közösségi hasznosítás lehetőségének megteremtésére, s ehhez kapcsolódóan a káros környezeti hatások megelőzésére, a hatékony és takarékos felhasználásra.
- a biomassza energetikai célú felhasználására számos módszert alakítottak ki. Az alkalmazandók kiválasztásában figyelembe veendők:
o a térségben a legnagyobb pozitívumot, előállító ágazatot,
o a legnagyobb mértékű hozzájárulást a foglalkoztatás növeléséhez.
Jelenleg kiemelt feladatnak tartjuk a nehéz anyagi helyzetben lévő kistelepülési önkormányzatok segítését intézményeik gázfűtésének kiváltásában. Erre kidolgozott, alkalmazható módszerrel rendelkezünk, amely lényegesen hozzájárul energiafüggőségük csökkentéséhez. Valamennyi javaslatunk az ország jelenlegi nehéz gazdasági helyzetét figyelembe véve fogalmazódott meg, amely az ágazat jelentőségére is ráirányítja a figyelmet. Ezek között említhető:
- jelentős költségmegtakarítás érhető el a beruházásban és az üzemeltetésben,
- a szakképzetlen munkaerő hatékony foglalkoztatási lehetőségét,
- a helyileg felhalmozódó, kezelést nem igénylő, tüzelhető hulladék hasznosítását,
- a szerzett tapasztalatok alapján – várhatóan – a helyi lakosság számára is példával szolgál a más területen végezhető kezdeményezésekhez.
A szövetség továbbra is nyílt szakmai civil szervezetként kíván működni, és tagjaink sorába várják azokat a:
- termelőket, ipari szolgáltatókat, akik működési területükön (hő, és/vagy villamos) energia előállításra, illetve energiahordozó előállításra alkalmas fő- vagy mellékterméket állítanak elő,
- vállalkozásokat, amelyek a biomasszát energetikai célra feldolgozzák,
- vállalkozásokat, amelyek a megújuló energiahordozókból nyert energi-át,vagy energiahordozókat forgalomba hozzák,
- kutatással, oktatással és innovációval foglalkozó intézeteket, ill. egyéb tudásközpontokat, amelyek munkájukkal a megújuló energiák gazdaságos és harmonikus módjainak megtalálását és elterjesztését szolgálják,
- eszközforgalmazókat (eszközgyártókat), amelyek a megújuló energiák komplex hasznosításához szükséges termelő- és logisztikai eszközöket előállítják, ill. fejlesztését végzik,
- szervezeteket, egyesületeket, szövetségeket, amelyek a fenti célok bárme-lyikével foglalkozó természetes, vagy jogi személyek tevékenységének összefogására, és/vagy érdekeinek képviseletére szerveződtek és munká-jukkal hozzá kívánnak járulni az energiafüggőségünk csökkentéséhez, a környezetünk védelméhez és - nem utolsó sorban - az élhetőbb, de legin-kább egy éltetőbb vidék megteremtéséhez.
Fő feladatunk - továbbra is - a fosszilis energiák hosszú távú megőrzése, annak érdekében, hogy készleteink különleges vegyi- és gyógyszeripari készítményekhez rendelkezésre álljanak, miközben a vegetációs időszakban előállítható – körültekintő tárolást igénylő - biomassza évenkénti felhasználásra kerüljön.
A hő előállítására felhasznált növényi eredetű anyagok a meglevő szállítási pályán eljuttathatók az előállítás helyéről a gyártási /pellettkészítési/ üzembe, majd a felhasználókig. A hagyományos logisztikai elemek segítségével a szállítási műveletek – szinte bármikor - megoldhatóak.
Összefoglalva megállapítható, hogy a Biomassza Termékpálya Szövetség elkötelezett a hazai biomassza termelésen alapuló, főleg hő- és elektromos energia előállításában és a várható technológiák lehetővé teszik a többcélú hasznosítás megvalósítását.